2023 vége a Napenergia Plusz Program körvonalazódásának időszaka volt.
2024-ben azonban már nincs késlekedés, az év első hónapjának 15. napján indul is a pályázati roham. Mindeközben a magyar közmédia hírcsatornáján vállalkozásoknak is szóló pályázat lehetőségéről adtak hírt!
Mik a legfontosabb tennivalók, így 2024 elején?
Mivel a Napenergia Plusz Programban való pályázás január 15-én indul, nem érdemes késlekedni, mert mások sem fognak várni a benyújtással.
Érdemes mielőbb kivitelező partnert találnunk!
Legfőbbképp azért, mert a pályázat megírása és részleteinek kidolgozása egy laikusnak túl bonyolult feladat.
Az eddigi visszajelzésekből az következik, hogy ekkora, 66%-os maximális állami költségátvállalás mellett még a bruttó elszámolás ellenére is megjött az emberek kedve a megújuló energiába befektetni – nehogy lemaradjunk!
Most minden olyan háztartás előtt nyitott a lehetőség, akiknek még nem volt eddig napelemük és ahhoz kapcsolható tárolóik.
A számok tehát a pályázat kiíróját igazolják
Igaz, hogy gyakoriak azok a hangok, hogy a korábbi pályázatok közül is volt, amelyik nehezen valósult meg, de a háztartási kiserőművek száma mégis növekszik, a felhasználókat nem tántorítja el semmi.
Az előző év végére elértük a 250.000-dik napelemes kiserőművet hazánkban!
A mostani pályázat feltételei még könnyebben megvalósíthatók és több dologgal kecsegtetnek a pályázói „nyereség oldalon”.
A pályázat kiírója úgy számol, hogy a nem szaldós elszámolásba kerülők számára 6-8 éves időtartamon belül várható a megtérülés.
Ahogy az M1 hírcsatorna híradójában elhangzott, „2023-ban több naperőművi beépített teljesítmény létesült, mint 2020-ig összesen”.
Mire figyeljünk, hogy ne hibázzunk?
A Napenergia Plusz Program 2024 pályázaton akkor érdemes elindulni, ha a háztartásunk nem ugorja meg sokkal az 5 kW-os inverteres rendszerek által biztosítani tudó energiaigényeket.
Mindenképp olyan ingatlanhoz vásároljunk napelemes rendszert, amely magánház, vagy magánlakás és nem zajlik benne üzleti tevékenység.
Ha akár csak vállalkozásunk van, ami oda van bejelentve, az már buktató lehet.
Végképp nem lehetséges olyan ingatlanokban napelemet jelen pályázat keretein belül támogatva vásárolni, melyek cégek tulajdonában vannak és üzleti tevékenység zajlik ily’ módon bennük.
Lehetséges egy céghelyszín módosítása ugyan (egyéni vállalkozóknál ez még egyszerűbben megy), de időben kell gondolni erre, a január 15-i szoros pályázási határidő miatt.
És meglévő napelemes rendszerünk kiegészítésében sem gondolkodhatunk, a Napenergia Plusz Program ugyanis csak új rendszerbe való beruházást enged meg.
Technikai sajátosságok, melyeknek időben érdemes utánanézni
A hibrid inverteres rendszerekhez 3 fázis kell, ezért fontos saját háztartásunk villamosenergia-ellátásának ismerete.
A három fázisú csatlakozás megléte elengedhetetlen, és a napelemek elhelyezésének is vannak komoly szakmai kritériumai (tető-teherbírás, megfelelő tájolású helyszín, stb.)
A meglévő napelemes rendszer bővítése mellett szintén nem lehetséges csak akkumulátorokba most ezzel támogatással beruházni.
Viszont új napelemes rendszer esetén kötelező a tárolókapacitás létesítése is, szóval elmondhatjuk: ez a pályázat a komplex rendszerek újbóli megvalósításában segít, amivel új felhasználókat vezet be a napelemek világába.
Érdemes megvizsgálnunk továbbá, hogy milyen akkumulátorra lesz szükségünk az optimális használathoz, és ahhoz az akkumulátorhoz milyen típusú elektromos igényű eszközeinket kapcsoljuk, majdan.
Ne válasszuk a halogatást, válaszd te is kivitelő partnereink egyikét!
Ha űrlapunkon felveszed velünk a kapcsolatot, találunk neked megfelelő partnert a kivitelezéshez.
Még nem csúsztál le, magánszemélyként részt vehetsz a Napenergia Plusz Program 2024 pályázatán! Zöld energiára fel, 5 millió forintos támogatás is elérhető!